Fejezetek a filozófiai gondolkodás történetéből

A filozófia alapvető meghatározásai

A filozófia szó eredete az ógörög philein (szeretni) és sophia (bölcsesség) szavakból származik. Az ókori görögök a filozófusok életformájának tekintették a bölcsesség szeretetét, amely egy örök, véget nem érő keresést jelent. Kezdetben még nem váltak szét a filozófia és a szaktudományok, sok filozófus a természetfilozófiával is foglalkozott.

A filozófia egy sajátos tudomány, amely racionális érveken keresztül foglalkozik olyan elvont kérdésekkel, mint: Mit tudhatunk a világról?, Mi a jó élet?, Mi a helyes és mi a helytelen? Mindez túlmutat a tapasztalható világon (transzcendens kérdések), de lehetnek tapasztalati alapú (immanens) megközelítések is.

A filozófia főbb területei közé tartozik a metafizika (lételmélet), filozófiai teológia, ismeretelmélet, etika, politikai filozófia és társadalomfilozófia.

Ismeretelméleti irányzatok

Racionalizmus

A racionalizmus elvének fő képviselője René Descartes, aki szerint a megismerés biztos alapja a gondolkodás (pl. „Gondolkodom, tehát vagyok”), és az ész a megismerés alapja. Az érzékszervi tapasztalatokat kételkedésre kell használni, mivel csalókák lehetnek.

Kant előtt a racionalizmus azt vallotta, hogy bizonyos tudás született eszmékre (ideae innatae) épül, és ezek az ész által adottak.

Empirizmus

Az empirizmus legismertebb képviselője David Hume, aki azt állította, hogy az ismeret kizárólag az érzéki tapasztalaton alapul, s nincsenek velünk született eszmék. Tudásunk azonban nem feltétlenül biztos, mert az ok-okozati viszony is csupán a megszokásból eredő várakozás, nem pedig szükségszerű viszony.

Kant és az ismeretelmélet kopernikuszi fordulata

Kant kritikusan vizsgálta a racionalizmus és empirizmus nézeteit, azt állítva, hogy nem csak tapasztalatból származó, hanem az észtől független a priori formák szükségesek a megismeréshez (pl. tér és idő formái). Ennek alapján javasolta a kategóriákat, amelyek alapján az értelem rendezi az érzéki anyagot.

Kant szerint az emberi megismerésben a tapasztalás és az ész egyaránt elengedhetetlen, és az erkölcsi törvények is a tiszta észből, az ún. kategorikus imperatívuszból fakadnak.

Etikai rendszerek

Antik etika

A görögök (pl. Szókratész, Platón, Arisztotelész) az erényeket és a jó élet elérését hangsúlyozták. Szókratész szerint az erény a tudással egyenlő, s a jó élet az erényes élet. Platón az igazságosság harmonikus lélek mintájára szervezett ideális államban látja a jó életet. Arisztotelész szerint az eudaimonia (boldogság, kiteljesedés) az élet célja, ezt az erényes tevékenység valósítja meg.

Kötelességelvű morál

Immanuel Kant etikája szerint a cselekvés erkölcsi értékét a cselekvési elv (maxima) alapján kell megítélni. A cselekvési elv akkor helyes, ha általános törvényekké tehető, azaz univerzálisan alkalmazható (kategorikus imperatívusz). A morál a kötelességből fakad, függetlenül következményektől.

Következményelvű morál (utilitarizmus)

Az utilitarizmus, amelynek egyik legfontosabb képviselője John Stuart Mill, a cselekvéseket azok következményei alapján ítéli meg: a jó cselekvés az, amely a legnagyobb boldogságot eredményezi a legtöbb ember számára. E nézet szem előtt tartja a fájdalom csökkentését és az örömök növelését.

Politikai filozófia

Antik és középkori államelmélet

Platón: Az igazságos államot a lélek igazságosságának mintájára szervezi, ahol a bölcselők uralkodnak, az állam igazságossága a részek harmóniáján múlik.
Arisztotelész: A városállam az erényes élet közössége, a legjobb államforma a politeia, a középosztály uralma, a demokráciát és a zsarnokságot viszont elutasítja.
Szent Ágoston: A világi állam a rend fenntartására szolgál, de üdvözülés és igazságosság szempontjából az egyház felé kell tekinteni.
Aquinói Szent Tamás: A törvény az örök törvény egy megnyilvánulása, az állam feladata az igazságosság beteljesítése a természetes jog alapján.

Modern társadalomszerződések

Hobbes: A természeti állapotot a félelem és az állandó veszély jellemzi. Az állam megkötése a békéért történi, szuverénként abszolút hatalmat kap.
Locke: A természeti jogok (élet, szabadság, tulajdon) biztosítása miatt jön létre az állam, melynek hatalma korlátozott és a nép által ellenőrizhető.
Rousseau: A társadalmi szerződésben a közös akarat (volonté générale) az igazságosság alapja, amely mindenkit kötelez és elősegíti a közjót.

Haszonelvűség politikai vonatkozásai

John Stuart Mill a szabadságjogok fontosságát hangsúlyozta, különösen az egyéni gondolat-, ízlés- és társulásszabadságot. Az állami beavatkozás csak akkor igazolható, ha az mások kártételével jár.

Kultúrkritika és történelemfilozófia

Kant és Hegel: A történelem teleologikus folyamat, az emberi szabadság kibontakozását szolgálja. Kant a világpolgári alkotmány megvalósulásában látta a jövőt, Hegel a szabadság megvalósulását az abszolút szellem kibontakozásának tekintette.
Marx: A történelem az osztályharcok története, a kommunizmus az osztálynélküli társadalom beteljesedése. Az elidegenedés a kapitalista termelési viszonyok következménye.
Nietzsche és kultúrafilozófia: A civilizáció hanyatlás és dekadencia, a modern társadalom a nihilizmus színtere, a "tömegember" megjelenése a kultúra elpusztulásával jár.
Frankfurti Iskola: Horkheimer, Adorno és mások a felvilágosodás és a technika irracionális vonásaira hívták fel a figyelmet, bírálva a tömegkultúra fogyasztói jellegét és a manipulációt.
Konervatív kultúrkritika: Ortega y Gasset A tömegek lázadására hívja fel a figyelmet, illetve Roger Scruton a művészet devalválódását és a modern elit kultúra hiányát elemzi.
Baloldali kultúrkritika: Lukács, Marcuse, Habermas és mások a kapitalizmus ideológiáit, az elidegenedést és a kultúra átalakulását vizsgálják, miközben kritizálják a fogyasztói társadalmat és a tömegkultúrát.